okt.
04

Tanúsítási szakterületek módosításai

A Magyar Mérnöki Kamara elnöksége által elfogadott és az MMK honlapján megtekinthető tanúsítási rendszerünk tizenegy fő szakterületet határoz meg, amelyen belül a Tagozat tanúsítvány kiadását kezdeményezi az előzőleg lefolytatott minősítési eljárás eredményeként. A tizenegy fő szakterületen belül egy sor részszakterületet kellett megállapítani, amelyek a jelzett honlapon szintén olvashatók, és amelyeket az Elnökség szintén jóváhagyott. A mérnöki gyakorlat és változó világunk azonban egy módosítást és egy kiegészítést tett szükségessé. Ezek a következők:

1. A ’G-D-V1 Vegyipari és élelmiszeripari gépészet’ fő szakterület neve G-D-V1 Vegyipari, élelmiszeripari és vízgépészet’ névre változott. Ugyanakkor az ezen a szakterületen belüli, utolsónak felsorolt részszakterületet ’Vízgépészet’ elnevezésről ’Víz- és szennyvíz-technológia gépészeti rendszerei’ elnevezésre módosult.

Indoklás: több, az MMK elnökségének és az érintett tagozatok képviselőinek a részvételével tartott tárgyalás után, a Gépészeti Tagozat közreműködésével kiadható tanúsítványok rendszere pontosításra került. Ennek alapján a vízkezelő berendezések tervezésével és szakértésével foglalkozók számára egyértelművé válik a kiadható tanúsítások szakterülete, egyértelműen elhatárolva azt a vízjogi engedélyhez szükséges vízimérnöki tervezési tevékenységtől. A kérelmek elbírálásába a Gépészeti Tagozat a Környezetvédelmi Tagozatot, a Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozatot és a Vegyészmérnöki Tagozatot is bevonja. A tagozatok együttműködési megállapodásban rögzítették a tanúsításra vonatkozó feltételeket.

2. A ’G-D-V2 Technológiai gépek és munkagépek’ fő szakterületet kiegészül ’Biomechanikai berendezések’ részszakterülettel.

Indoklás: a 2015. évben végeztek először biomechatronika szakirányon gépészmérnökök. A BME megkeresésére, a mechatronikai területeket is magába foglaló GD-V2 fő szakterületet szükséges biomechanikai berendezések részszakterülettel kiegészíteni, hogy az ezen a területen dolgozó gépészmérnökök is megfelelő gyakorlat és feltételek esetén tanúsítványt kaphassanak.

 

Fentieket az MMK Elnöksége 31/2015.(IX.2.) számú határozatával elfogadta.